A sebkezelés úttörői II.

Magyar Sebkezelő Társaság

Ezen az oldalon a sebkezelés, sebgyógyulás, sebkötözés, égési sérülések gyógyítása (stb.) területén tevékenykedő nagy elődeink előtt tisztelgünk.


Makhaón
Aszklépiosz és Épioné fia a gyógyítás tudományát, a sebek kezelését (neve késsel vágót jelent) apjától tanulta, akárcsak fivére, Podaleiriosz és húga, Hügieia. A két fivér részt vetta trójai háborúban, harcolt és gyógyított is; Makhaon kezelte ki Philoktétész kilenc éve üszkösödő sebét (bár ezt egyesek bátyjának tulajdonítják), tanácsot adott Télephosz sebének gyógyítására, s ő gondozta a sebesült Menelaoszt is.


Henri de Mondeville Henri de Mondeville (Normandia, 1260 – Párizs 1316)
A sebgennyedéseket tisztasággal igyekezett elkerülni. A sebeket borral mosta ki és semmit sem tett beléjük. A gennyedésekért az általánosan elterjedt polipragmáziás sebkezeléseket okolta.


Paracelsus Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheim, Paracelsus (Svájc, 1493 körül – Salzburg, 1541. szeptember 24.)
Elutasította a sebek kezelésének akkoriban szokásos módszereit: a forró olajjal való kiégetést, illetve a gangrénás végtag amputálását. Szentül hitt abban a „képtelenségben”, hogy a sebek maguktól begyógyulnak, ha megfelelően kitisztítják és megóvják őket a fertőzéstől. Der grossen Wundartzney címen sebkezelésről szóló könyvet írt.


Ambroise Paré Ambroise Paré (1510. – 1590. december 20.)
A „modern sebészet atyja” számos általa kifejlesztett eljárással segítette a betegek és sérültek gyógyulását. Katonaorvosként kiégetés helyett egy maga által készített tojássárgájából, rózsaolajból és terpentinből kevert kenőccsel kezelte, majd bekötözte a sebeket. Az akkor gyakori végtagamputációk során szintén nem égetéssel kezelte a sebesülteket, hanem az erek „alákötésével”, vagyis azok elkötésével. Leírta a megsebesült katonák légylárvák által fertőzött sebeinek gyors gyógyulását.


Heinrich von Pfolspeundt (XVII. sz.)
1460-ban jelent meg könyve Bündth-Arznei címen, amelyben főként a sebkezelésre, a műtétek fájdalmatlan végzésére és az orr-plasztikára helyezte a hangsúlyt. Nála találunk először adatokat a lőfegyverek hatásáról, sebeiről és a golyók eltávolításáról. Ugyanakkor francia, angol és olasz kollégáival szemben elmaradt volt sebkezelése, amire épen úgy disznó- és szamárganajt ajánlott, mint a vérzés csillapítására. A sebeket zöld-selyemmel varrta el, s a varratokat 7 nap után eltávolította. A seb gyógyítására belsőleg csoda-italokat írt elő.


Francesco (Franciscus) Peccetti (+1616)
Égés esetén a szövetek közül el kell vonni a hőt, de nem hűtés, hanem a bőr felmelegítésének útján, s ehhez direkt sugárzás vagy melegítő anyagok használata, mint pl. sóval kevert összetört hagyma és olajbogyó szükséges.


Jean Pitard Jean Pitard (Bayeux, 1228 – Párizs, 1315)
IX. (Szent) Lajos orvosa a sebkezelésben emelkedett ki.



Johannes Platner Johann Zacharias Platner vagy Johannes Platner (Chemnitz, 1694. augusztus 16. – Lipcse, 1747. december 19.)
Elsőként írta le, hogy a teljes testen történő égési sérülés (az akár első fokú is) azért életveszélyes, mert meggátolja a bőrfelszínen keresztül bekövetkező párolgást.


Caius Plinius Secundus Maior (Idősebb Plinius, i. e. 23/24 –79. augusztus 25.)
Pl. arról írt, hogy a hólyagképződést meg kell előzni, s erre a hűtést javasolta.


Jonas Ressig
1777-ben írt disszertációjában két teóriát ismertet az égési sérülések természetéről: a kis hőrészecskék benyomódnak a szövetekbe, illetve a hő hatására kis szöveti részecskék mobilizálódnak.


Jacques-Louis Reverdin Jacques-Louis Reverdin (Cologny, 1842. augusztus 28. – Regny-Chambésy, 1929. január 9.)
A genfi egyetemi tanár a bőr sérüléseinek ellátását lebenyes plasztikai eljárással gazdagította. 1910-ben 224 oldalas művet írt „Leckék a háborús sebészetről: golyó lőtte sebek” címmel.


Rhazes Abu Bakr Muhammad ibn Zakarijja ar-Rázi, Rhazes (Rajj (Ray), 860 – Rajj, 925. október 15., más forrás szerint 932)
A sebek mosásánál az addig használt víz helyett a bor alkalmazását javasolta. A sebeket tovafutó és átöltő varratokkal látta el. Ő javasolta elsőként az égési hólyagok kiszúrását, s a bennük lévő tartalom kiürítését. Bevezetett egy kenőcsöt, amely ólmot, rózsaolajat és viaszt tartalmazott.


Walther Hermann Ryff (Strasbourg, 1500 – Würzburg, 1548. szeptember 29.)
Kis sebészeti könyvében a szerek sokaságát írta le égésre használható kenőcsök formájában, de nyomatékosította, hogy ezeket csak akkor lehet használni, ha a hőt már kivonták a szövetekből.


Guglielmo da Saliceto Guglielmo da Saliceto (Saliceto, 1210 – Piacenza, 1277)
A bélsérülést borral való lemosás után szűcs-varratokkal látta el, a sérvet radikálisan operálta.


Johannes Scultetus (Ulm, 1595. október 12. – Stuttgart, 1645. december 1.)
Cukorral szerzett sebkezelési tapasztalatai a halála után, a sógora által kiadott feljegyzéseiben jelentek meg 1679-ben.


Joseph Sédillot (1745 – 1825)
Leírta, hogy égési sebeknél a nekrotikus szövetek leválása a genny képződése miatt következik be, ekkor a devitalizált szövetek elválnak az épen maradottaktól.


Galeazzo Santa Sofia (1352 – 1427)
A padovai orvosprofesszor izzított arany pálcával érintette meg a vérző helyet az orron, és hogy más helyen égési sebet ne okozzon, csővel tárta fel az orrnyilást.


Gerard van Swieten Gerhard v. Gerard van Swieten (Leiden, 1700. május 7. – Bécs, 1772. június 18.)
Leírta, hogy az égés fokozatai azonosak a gyulladás fokozataival, ezért a terápiát is ennek megfelelően kell alkalmazni. A kezelés mindig a mélységtől és a testtájaktól függ, mert mindenütt más-más kezelést kell alkalmazni.


Epheszószi Szóranosz (98 - 138)
Ismertette a szivacs használatát és a vállkötést is.


Valesco (Vasco) de Taranta (1382-1417)
A montpellieri orvos sebészeti kézikönyvében leírta az égett kéz syndactiliájának megelőzési módszerét, ő javasolt először nyitott kezelést, valamint azt, hogy a megszúrt hólyagok falát rajta kell hagyni a seben, mintegy kötésként.


Peter Uffenbach (Frankfurt am Main, 1566. november 28. – Frankfurt am Main, 1635. október 23.)
Az Itáliában tanult orvos (pl.) 1610-ben Wundartzney címen jelentett meg könyvet.


Giovanni di Vigo Giovanni di Vigo (Rapallo, 1450 – Róma, 1525)
II. Gyula pápa seborvosa, a sebkezelésre olajat, kenőcsöt, flastromot ajánlott, mivel azt hitte, hogy ezzel az eljárással el lehet pusztítani a sebbe került „mérget”. A vérzést tojásfehérjével kevert apróra vágott nyúlszőrrel csillapította. Úgy vélte, hogy az általános gyógyszereknek semmiféle hatása sincs az égési sebekre. Ő írt először könyvfejezetet a lőtt sebekről.


George D. Winter George D. Winter (1927-1981)
A nedves sebkezelés úttörője, a European Society of Biomaterials első elnöke. A Londoni Egyetem Biomechanikai és Sebészeti Anyagok Tanszékének munkatársaként a Nature 1962/193. számában jelentette meg alapvető munkáját. Elsőként „kergette el” a sebváladék hamis mítoszát - felesleges rossznak képzelték azt –, és mutatott rá arra, hogy a megfelelő váladék kezelés a sebgyógyulás meggyorsításának alapja.


Richard Wiseman (kb. 1621–1676)
A Treatise of Wounds c. munkájában (London, 1672) a matrózok háborús égési sérüléseiről értekezett. Fő kezelési szere az együtt összetört hagyma és só volt. Két módszert javasolt: fürdő használatával hűteni, amíg a hő ki lesz vonva a szövetek közül és a pörkök leválnak, illetve melegíteni, amely miatt ellazul a bőr és utat nyit annak, hogy a hő eltávozzon.

Heading


Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé!

Ehhez:

Várjuk online jelentkezését!

vagy kérjük,

Töltse le és küldje vissza a regisztrációs lapot!