A sebkezelés úttörői

Magyar Sebkezelő Társaság

Ezen az oldalon a sebkezelés, sebgyógyulás, sebkötözés, égési sérülések gyógyítása (stb.) területén tevékenykedő nagy elődeink előtt tisztelgünk.


Paulosz Aiginitész

Paulosz Aiginitész (Éjina, 625 - 690)
A rákokat, így az emlőrákot is tüzes vassal égette ki, de késsel való eltávolítás után is kiégette az egész sebfelületet, hogy radikálisan kiirtsa a daganatot.


Abulcasis

Abū al-Qāsim Khalaf ibn al-‘Abbās al-Zahrāwī al-Ansari vagy Albucasis (Medina Azahara, 936 – Córdoba, 1013)
Behatóan foglalkozott a sebkezeléssel, az amputációval a törésekkel, ficamokkal és azok kezelésével.


Paul Amman (Breslau (Wroclaw), 1634. augusztus 31. - Lipcse, 1691. február 4.)
Az égés kezeléséről szóló első disszertáció szerzője. Leírja, hogy a növényi eredetű hűtő-szerek milyen fontos szerepet játszanak a kezelésben, de a hő elvonása nagyon fontos, mert ezáltal csökkenthető a fájdalom és az oedema.


Antillosz (III. sz.)
Amellett, hogy légcsőmetszést végzett és felfedezte az aneurizmákat, a műtétek utáni kötésekkel is foglalkozott.


Arisztotelész

Arisztotelész (Sztageira, Kr. e. 384 – Khalkísz, Kr. e. 322. március 7.)
Pl. a hideg és a meleg hatásáról elmélkedett a „Problemata” című művében, a kérdésre nála a válasz: hogy mindkettő hatásai azonosak (duzzanat és hólyagok, és mindkettő szárítja a szöveteket), fagyás és égés egy tőről fakad.


Giovanni Arcolano (Verona, 1390 – Ferrara, 1458)
Az arab orvostudomány lelkes híve, az égetővas használatának propagálója volt.


Paul Barbette (Strasbourg, 1620. február 5. – Amszterdam, 1665. március 10.)
Az égési sérüléseket három fokozatú beosztásba sorolta be.


Henricus Bassius

Henricus Bassius (XVIII. sz.)
A német orvos Lipcsében 1720-ban megjelent műve az újdonságok mellett visszaidézi Szoránosz és mások kötözési eljárásait.


Benjamin Bell

Benjamin Bell (Dumfries, 1749. szeptember 6. – Edinburg, 1806. április 5.)
Az első „tudományos skót orvos” javasolta az égési sérülés alkohollal történő hűtését.


Leonhardus (Leonardus) Bertapalia (1380? – 1460)
Úgy vélte, hogy kisebb hőmennyiség hosszabb ideig ugyanolyan sérülést hoz létre, mint nagyobb hó rövidebb idő alatt.


Jacob Bigelow

Jacob Bigelow (Sudbury, 1787. február 7. – Boston, 1879. január 10.)
Ő volt az első, aki 1812-ben megjelent közleményében kísérletes vizsgálatairól számolt be, amelynek során nyulak fülének forrázásos sérülésére próbált ki különböző szereket. Kimutatta például, hogy a terpentin olaj hatástalanabb, mint a hideg víz (a Kentish-féle stimulációs terápia nem olyan hatásos a szövetekre, mint gondolták, ugyanakkor az Earle által preferált hideg víz csak az égést követő rövid időszakban hatásos).


Herman Boerhaave

Herman Boerhaave (Voorhut, 1668. december 31. – Leiden, 1738. szeptember 23.)
A kor egyik vezető orvosa maga is leforrázta az arcát és a karját; az egész arca nedvedzett, szemhéjai megdagadtak. Érvágás-sorozatot rendelt magának.


Hugo Borgognoni

Hugo Borgognoni (Lucca, 1180 – Bologna, 1258)
Ő fedezte fel a sebgennyedés káros voltát (és az altatószivacsot). Kifejtette, hogy a tiszta sebben nem képződik genny, csak a piszkosban, ezért a sebkezelésnél az elérhető legnagyobb tisztaságra kell törekedni, mert emellett a sebek gennyesedés nélkül gyógyulnak.


Theodorico Borgognoni (Lucca, 1205 – Bologna, 1296)
Tojásfehérjéből készített megkeményedő rögzítőkötést.


Hieronymus Brunschwig (Strasbourg, 1450 – Strasbourg, 1512)
Az első nyomtatott német sebészeti könyv szerzője, főleg a sebkezelés és csonttörés kezelésére helyezi a hangsúlyt. A lőfegyverek által okozott sebeket mérgezetteknek tekintett. A gennyről azt hitte, hogy kimossa a sebből a mérget s ezért langyos olajjal igyekezett a sebeknél erőteljes genyezést elérni. Mint hadisebész inkább a sérülések ellátásával, a törések kezelésével, amputációk végzésével foglalkozott.


Georg Wilhelm Buno
„De ambistionibus” c. disszertációjában (1706) az égési sérüléseket öt fokozatú skálába sorolta. Leírta, hogy hő hatására a szöveti rostok zsugorodnak, a folyadék elpárolog és a keringés leáll.


Aulus Cornelius Celsus

Aulus Cornelius Celsus (ie. 25- ie. 50)
Az általa írt nyolc könyv, a De Medicina az egyetlen orvosi munka, amely a római irodalom virágkorából fennmaradt. Ebben igen részletesen tárgyalja a kötözéstant. Több mint 60 kötéstípusról számol be. Elsőként foglalkozott az égés tárgykörével, de csak a hegek kimetszésével.


Guy de Chauliac

Guy de Chauliac (Chaulhac, 1300 - Avignon, 1368. július 25.)
A végtag-amputációk helyett szurokba mártott kötéssel szorította le a végtagot és megvárta míg az lelökődik. A mélybe hatoló mellkas sérüléseket, ha a tüdő is megsérült, nem varrta be, hanem a beteget bekötés után a sérülés oldalára fektette.


William Clowes

William Clowes (1543/44-1604)
1588-ban kiadott kis könyvében leírta az égési sérülések és a lövedékek okozta sérülések kezelést is. 1591-ben jelent meg a Prooved Practise for all young Chirurgians concerning Burnings with Gunpowder, and Woundes made with Gunshot, Sword, Halbard, Pike, Launce, or such other (kb. Egy bevált gyakorlat minden fiatal sebész számára a puskaporral történő égések és a lövésekkel, karddal, alabárddal, lándzsával és más hasonlókkal ejtett sebek kezelésére) című munkája.


Pietro (Petrus) d'Argellata (? – Bologna, 1423)
A bolognai tanár nevéhez fűződik a fémből készült drén (drain), azaz a sebváladék elvezetésére szolgáló csövecske első alkalmazása. (Más forrás szerint mestere, Guy de Chauliac volt a kifejlesztője.) Véleménye szerint a forrázás egy más kórkép, habár úgy kell kezelni, mint pl. a lángégést.


Pierre Joseph Desault

Pierre Joseph Desault (Vouhenans, 1744. február 6. – Párizs, 1795. június 1.)
A vállkötés ma is használt formájának leírója.


Pierre Dionis

Pierre Dionis (Párizs, 1643 – Párizs, 1718. december 11.)
Ő írt először könyvet a sebkötözésről (1710).


Guillaume Dupuytren (Pierre-Buffière, 1777. október 5. – Párizs, 1835. február 8.) Guillaume Dupuytren
10 évvel a jelenség jelenlegi névadója, Curling előtt, 1832-ben leírta az égett beteg fekélyét. Az elsők egyike volt, aki az égés utáni hegek sebészi kezelését hirdette. A hegeket két csoportba osztotta, mindkét csoportnak speciális kezelést javasolt. A hegműtét utáni rögzítést rendkívül fontosnak tartotta. A hegeken multiplex haránt incíziókat ejtett, majd feszítést alkalmazott a gyógyulásig. A kiemelkedő hegeket felvágta és nyitva tartotta, a sebfelszínt rendszeresen kauterizálta addig, amíg a felszín szintbe került. A húzóhegeket átvágta és kompressziós kötéssel kezelte a nyitva hagyott sebeket.


Sir James Earle

Sir James Earle (London, 1755 – 1817)
Égési sérülésre a hűtőkezelést ajánlja, amely szerint jobb, mint bármi más, mivel megelőzi a hólyagok kialakulását, csökkenti az erythema kiterjedését. Szerinte a kenőcsök csak bezárják a felszínt, és a hő tárolódását segítik elő. Hűtésre hideg vizet, jeget vagy alkoholt javasol.


Rogerius Frugardi (Salerno, 1140 – 1195)
„Practica chirurgiae” című könyve behatóan tárgyalta a sebek kezelését és a nyilak kihúzását. A sebek tisztítására bort és aromatikus anyagokat használt. A vérző sebekre tollal töltött kis párnákat helyezett, de nem egyszer tömeges alákötéssel állította el a vérzést. Javasolta a tojásfehérje alkalmazását a nyak sebeire, és nem hitte, hogy az idegek, ha elvágják őket, regenerálódhatnak.


Claudius Galénosz

Claudius Galénosz (Pergamon, 130 – Róma, 210)
Külön könyvet írt a kötözésről és a kötszerekről. Ebben olyan kötésekről is említést tesz, amelyeknél a gyógyítás mellett még az esztétikumnak is szerep jut. Véleménye szerint a hólyagképződést hűtő anyagokkal kell meggátolni, lokálisan javasolta szere a kecsketrágya, sertéssörte hamuja, viasz és velőscsont keveréke.


Hans von Gersdorff (Strasbourg, 1455 – Strasbourg, 1529)
Hangsúlyozta, hogy a végtag-csonkot bőven kell fedni bőrrel. A sebeket kiégette és forró olajat öntött beléjük. Égetéssel végzett vérzés-elállítás után elsődlegesen varrta a sebet.


Laurentius Heister

Lorenz Heister vagy Laurentius Heister (Frankfurt, 1683. szeptember 19. – Elm, 1758. április 18.)
Úgy vélte, hogy az égési sérülés mélysége az égési hőtől függ, és a beindított gyulladási reakciótól. A prognózis a sérülés kiterjedésétől függ. Amennyiben a sérült gyógyul, a meleg fürdő hatására a hegképződés is csökken.


Wilhelm Fabry

Guilhemus Fabricius Hildanus vagy Wilhelm Fabry (Hilden, 1560. június 25. – Bern, 1634. február 15.)
A német sebészet atyja, az első égéssebész. 60 oldalas, „De combustionibus” című könyve (1607) az első olyan mű, amely kizárólag az égési sérülésekről szól.


Hippokratész

Kószi Hippokratész (Kosz, Kr. e. 460 – Larissza, Kr. e. 377 körül)
A Hippokratészi Gyűjtemény - a „De medicina officina” - a sérülések, sebzések, és a műtétek után visszamaradt sebek ellátásával is foglalkozik. Aforizmáiban leírta, hogy a súlyos égést gyakran követi tetanusz, a sebek tisztítására folyó vizet vagy bort javasolt. Kedvelte a nyers hagymakarikák alkalmazását.


Avenzoár

Ibn Zuhr vagy Avenzoár (Sevilla, 1094 – Sevilla, 1162)
Mint sebészt, elsősorban a sérülések érdekeltek. A nőgyógyászatban például a gát sebét, ha friss volt, azonnal hajszálakkal varrta, ha a seb már behámosodott, illetve ha régi gátrepedés volt jelen, úgy késsel, felfrissítve a sebszéleket, gátplasztikát végzett. Őt tekintjük az eljárás megteremtőjének.


Guido Lanfranchi

Guido Lanfranchi (kb. 1250 – 1306)
Ő végzett először fertőzött sebeknél kiszívást és edző szerekkel való kezelést. Has-sérüléseknél elvarta a belet.


Joseph Lister

Sir Joseph Lister (Upton, 1827. április 5. – Walmer, 1912. február 10.)
A karbolozás felfedezője, amely a sebkezelésben első lépés volt az „antisepsis” megvalósítása felé, míg a műtői eszközök, kötszerek csírátlanítása terén az „Asepsisben” is úttörő munkának számított.


Bruno Longoburgo (Longobucco 1200 – Padova, 1286)
Nagy súlyt helyezett a sebek elvarrására és a sebkezelésre. Ő használta először a sebgyógyulásnál a „per primam”, illetve „per secundam intentionem” való gyógyulás kifejezését. A sebek elvarrása után szárító porokkal szórta be a varrat vonalát s azt úgy hagyta 8 napig.


Mondino de Luzzi

Mondino de Luzzi (Bologna, 1270 – Bologna, 1326)
1316-ban megjelent könyvében a csepleszt fontosnak tartotta abból a célból, hogy áthatoló hasűri sérülésnél eltömeszelje a seb nyílását. A hasfal sebének varrásánál egyik oldalon a hasfal minden rétegét, a másikon csak a bőrt és izomzatot öltötte át.


Heading


Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé!

Ehhez:

Várjuk online jelentkezését!

vagy kérjük,

Töltse le és küldje vissza a regisztrációs lapot!