Uniós tiltólistára tettek sok kedvelt gyógynövényt – tudósított még augusztus elején az Infostart.hu. A tagállamok szakértőinek ajánlása 13 összetevő, a kumarin (növényi készítményekben), a kurkumin (kurkumakészítményekben), a közönséges orbáncfű, a teafa esszenciális olaj (Melaleuca illóolaj), a melatonin, a piperin, a p-szinefrin (citrus készítményekben), a triptofán, a poloskavész, a maca, az indiai szent bazsalikom, a királydinnye és az ashwagandha – alkalmazását korlátozná vagy tiltaná. A javaslat még nem jelent automatikás tiltást, de az egyes országok élelmiszer-biztonsági ügynökségei javasolják ezen anyagok használatának a jogi szabályozását. Ez még várat magára, mindenesetre addig is egy minisorozatot indítottam annak áttekintésére, hogy mely anyagok játszanak szerepet a felsoroltak közül a sebkezelésben és a sebgyógyulásban is. A kumarin, a kurkumin, a teafaolaj, a piperin, a p-szinefrin, illetve még inkább a keserű narancs, a triptofán és a maca után – mivel az orbáncfűvel és a melatoninnal korábban már foglalkoztam – most a tulsi kerül sorra.
A tulsi, tulasi vagy más néven indiai szent bazsalikom (Ocimum tenuiflorum vagy Ocimum sanctum), az ősi indiai gyógyászat egyik legfontosabb gyógynövénye. India féltrópusi és trópusi részein található meg. A növény különböző részeit hagyományosan az ájurvédikus és a sziddha rendszerekben használják különféle betegségek, például fertőzések, bőrbetegségek, májbetegségek kezelésére, valamint kígyómarás és skorpiócsípés ellenszereként. Széles körben ismert immunerősítő, antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságairól. Az ájurvédikus orvoslásban „az élet királynőjének” is nevezik, mivel számos betegség kezelésére használják. Az egyik talán kevésbé ismert, ám rendkívül hatásos alkalmazási területe a sebkezelés, amelyben a növény természetes vegyületei fontos szerepet játszanak.
A tulsi gazdag bioaktív vegyületekben, mint az eugenol, a caryophyllén, a flavonoidok és a terpenoidok. Ezek a vegyületek mind hozzájárulnak a növény sebgyógyító tulajdonságaihoz. Az eugenol, amely az egyik fő hatóanyag, ismert erős antiszeptikus és gyulladáscsökkentő hatásáról. A flavonoidok, mint erős antioxidánsok, segítenek a szabadgyökök elleni védelemben és elősegítik a bőr regenerálódását.
A tulsi sebkezelő hatása több mechanizmuson keresztül valósul meg. Először is, a benne található antioxidánsok megvédik a sejteket az oxidatív stressztől, amely késleltetheti a sebgyógyulást. Ezen kívül a tulsi gyulladáscsökkentő hatása csökkenti a sérült szövetek körüli duzzanatot és fájdalmat, ami elősegíti a gyorsabb gyógyulást.
Egy másik fontos aspektus a tulsi antibakteriális tulajdonsága, amely megakadályozza a fertőzések kialakulását a sebben. A szennyezett sebek kezelése során az egyik legnagyobb kockázatot a fertőzés jelenti, amely lassíthatja vagy meg is akadályozhatja a sebgyógyulást. A tulsi alkalmazása azonban képes minimalizálni ezt a kockázatot, mivel megöli a baktériumokat és más mikroorganizmusokat, amelyek fertőzést okozhatnak.
A mesterséges intelligencia szerint az indiai hagyományos gyógyászatban, az ájurvédában, a tulsi leveleit gyakran közvetlenül a sebekre helyezték, hogy felgyorsítsák a gyógyulást. A levelekből készült paszta természetes fertőtlenítőszerként szolgál, és csökkenti a fájdalmat és gyulladást. Ezen túlmenően, a tulsi olaja is alkalmazható helyileg, amely különösen hatásos az égési sérülések és a mélyebb sebek kezelésében.
A modern gyógyászatban is elkezdték vizsgálni a tulsi sebgyógyító hatását. Kutatások kimutatták, hogy a tulsi kivonata jelentősen megnövelheti a kollagén termelést a sebhelyeken, amely alapvető fontosságú a bőr regenerációja szempontjából. Ezen túlmenően, a tulsi támogatja az angiogenezist, azaz az új vérerek kialakulását, amely elengedhetetlen a szövetek oxigén- és tápanyagellátásához.
Milyen kutatások támasztják alá a ChatGPT fenti megállapításait? 1906-ban jelent meg például S. L. Udupa (Manipal, India) és munkatársai cikke, amelyben arról számoltak be, hogy az O. sanctum leveleinek etanolos kivonatának hatását vizsgálták albínó patkányokon. A kivonat szignifikánsan növelte a sebtörési szilárdságot az incíziós sebmodellben. Az így kezelt sebeknél gyorsabb volt a hámképződés, a sebösszehúzódás sebessége pedig jelentősen megnőtt a kontroll sebekhez képest. Szignifikáns növekedést tapasztaltak a nedves és száraz granulációs szövet tömegében, a granulációs szövet szakítószilárdságában és a hidroxiprolin-tartalomban dead space sebmodellben. A kivonat minden sebmodellben szignifikánsan csökkentette a dexametazon gyógyulást gátló hatását is.
Somashekar Shetty (Manipal, India) és munkatársai 2007-es tanulmányukban értékelték az O. sanctum Linn alkoholos és vizes kivonatának antioxidáns és sebgyógyító hatását patkányokon. Azt találták, hogy a vizes kivonat jobb hatást fejt ki, mint az alkoholos kivonat 800 mg/ttkg dózisban. Mivel a tulsi mindenütt elterjedt és bőségesen áll rendelkezésre, meglehetősen gazdaságos terápiás szer lehet a sebkezelésben a kóros gyógyulás szabályozásában vagy prohealerként.
2010-ben publikálták Anjana Goel (Mathura, India) és munkatársai közleményét az O. sanctum sebgyógyítási potenciáljáról a tumornekrózis faktor-alfa indukciójával. Az O. sanctum kivonat alkalmazása után a hámképződési ráta és a sebösszehúzódás növekedését figyelték meg. A 10%-os O. sanctum kivonat és vazelin kombinációjával kezelt állatokban a sebgyógyulás gyorsabb volt, mint a csak vazelinnel kezelt kontrollcsoportnál, ugyanakkor jelentősen gyorsabb gyógyulást észleltek azonban azoknál az állatoknál, amelyek a 10%-os O. sanctum kivonat helyi alkalmazása mellett naponta 250 mg/testtömegkilogramm vizes O. sanctum kivonatot kaptak 20 egymást követő napon keresztül. A sebgyógyulási fázisban a TNF-alfa szintet a kezelés hatására felfelé szabályozták. A korai sebgyógyulás kifejezett lehet a kivonat miatt, a TNF-alfa termelés fokozása révén.
Egy 2013-as orvoskongresszuson mutatták be Manish Gautam és Raj Kumar Goel a tulsi-levelekből készült kivonat sebgyógyító hatását diabéteszes patkányokban. Eredményeik szerint az O. sanctum elősegíti a sebgyógyulást azáltal, hogy fokozza a kötőszövet képződését és az antioxidáns státuszt, csökkentve a vércukorszintet, a szabad gyököket és a mieloperoxidázt.
2021-ben számoltak be Rohini Jayaraman (Penang, Malajzia) és vizsgálatukról, amelyet az O. tenuiflorum levélkivonatának szójalecitinnel és önállóan történő alkalmazásának hatásosságának megállapítására terveztek. Úgy találták, hogy a formulált kivonat jobb sebgyógyító hatással rendelkezik, mint a kivonat, amely jobban hasonlít a pozitív kontrollként használt standard gyógyszerhez. Azt is megállapították, hogy a készítmény hatóanyag-felszabadítási aktivitása a markervegyület elnyújtott felszabadulását mutatja a kivonattal összehasonlítva. Ebből arra következtethettek, hogy a készítmény javított sebgyógyító aktivitása a jelen lévő vegyületek késleltetett felszabadulásának köszönhető, amelyek ennek megfelelően javítják az aktivitást.
2023-as Venugopal Jayapa (Puducherry, India) és munkatársai publikációja az O. sanctum L. kenőcsöt tartalmazó illóolaj sebgyógyulási potenciáljáról nőstény Wistar albínó patkányokon. Vizsgálataik során az ilyen kenőcsöt az egyik csoport patkány fekélyére, míg az illóolaj nélküli kenőcsöt az állatok második csoportjának fekélyére kenték fel. Az állatok harmadik csoportját nem kezelték semmilyen kenőccsel. A fekélyek területét minden negyedik napon megmérték, a fekélyek teljes gyógyulásáig. A fekélyek 21,33, 36,00 és 34,67 nap alatt gyógyultak be teljesen az illóolajos kenőcsök csoportjában, az illóolaj nélküli kenőcsök csoportjában illetve a kezeletlen csoportban. Így az illóolaj tartalmú kenőcs lényegesen kevesebb nap alatt (13,34 nappal korábban) gyógyította a fekélyeket a kezeletlen állatcsoport fekélyeihez képest. A gyógynövény tehát gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, immunstimuláló, szabadgyök-fogó és antimikrobiális hatású.
Összességében megállapíthatjuk, hogy a tulsi, mint sebkezelő növény, figyelemre méltó szerepet játszik mind a hagyományos, mind a modern gyógyászatban. Antioxidáns, gyulladáscsökkentő és antibakteriális tulajdonságai révén hatékony megoldás lehet kisebb és nagyobb sebek kezelésére egyaránt. A tudományos kutatások folyamatosan igazolják a tulsi hatékonyságát, és ennek következtében növekszik a népszerűsége a természetes sebgyógyítás területén.
Thulasi and wound healing
Thulasi (Indian holy basil, Ocimum tenuiflorum or Ocimum sanctum), as a wound treatment plant, plays a remarkable role in both traditional and modern medicine. Its antioxidant, anti-inflammatory and antibacterial properties make it an effective treatment for both minor and major wounds. Scientific research continues to confirm the efficacy of thulasi, and as a result its popularity in the field of natural wound healing is growing. The continuation of our mini-series.
Az illusztrációk forrásai a Pixabay.com.
Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!
Tetszett a bejegyzés? Köszönjük, ha megosztja!
Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé! |
Ehhez:
Várjuk online jelentkezését! vagy kérjük, |
Kérjük, szóljon hozzá a cikkhez!