Az NPWT története

A múlt héten jelent meg a Wound Care Learning Network-ön egy háromrészesre tervezett sorozatnak az első része, amely – egyebek mellett – röviden foglalkozik a negatívnyomás-terápia történetével is. Ez adja az apropót ahhoz, hogy a mostani blogbejegyzésben e cikkre, illetve Nyárfádi Gabriella és munkatársai továbbképző tanulmányának egy részére (Érbetegségek) támaszkodva, de az ott találhatóaknál részletesebben foglalkozzunk az NPWT-történelemmel.

A római korban azok, akikről azt hitték, hogy örökölt gyógyító erővel rendelkeznek, közvetlenül a szájukkal szívták ki a sebeket. A hadseregben „rendszeresítették” is őket, például Cato (i. e. 95 – i. e. 46) is vitt magával ilyen gyógyítókat az afrikai hadjáratához. Gaius Suetonius Tranquillus (?69 – ?160) levéltáros és életrajzíró azt írta, hogy egy ilyen gyógyítónak parancsolták meg, hogy szívja ki VII. Kleopátra sebét, hogy megkíséreljék újraéleszteni őt az áspiskígyó marása után. Mint mindannyian tudjuk, nem járt sikerrel.

Az NPWT történeti előzményének tekinthetjük a köpölyözést is, ahol szintén vákuumot használtak a folyadék kiszívására a nyitott sebből. Ezeket a kupola alakú köpölyözőpoharakat a seb helyére helyezték, és legalább egy órán keresztül a helyükön hagyták, hogy kiszívják a folyadékot. A szívás aktiválásához felmelegítették az üveg belsejét. A lehűlés következtében a szívás megnövekedett, ami egy légritkított teret hozott létre. Amikor ezek az üvegedények éppen nem voltak könnyen elérhetők, akkor a régi jó szájszívást végezték.

A ma vákuumterápia néven ismert természetgyógyászati eljárásról, a köpölyözésről már olvashatunk az i. e. 1550-re datálható óegyiptomi Ebers-papíruszon is. Babilonban és Asszíriában, i. e. 600 körül, a sebeket drenálták, és a mérget állati szarvakon keresztül, szájjal szívták ki. Görögországban (kb. i. e. 400 körül) Hippokratész is alkalmazta. Ő és követői „gyűjtőedényeket” használtak, amelyek nyílásait felmelegítették és közvetlenül a sebekre helyezték, hogy vért és folyadékot „vegyenek ki” és gyűjtsenek össze. Kínában már az ősidők óta használták. Az első köpölyözéssel kapcsolatos feljegyzések a híres taoista alkimistát, Ge Hongot (281-341) említik. Nála a poharat szarv helyettesítette, és a gennyes pörsenések elvezetése volt a cél. Mivel szarvat használtak, ezért az eljárás kínai elnevezése jiaofa („szarv technika”) volt. A Közel-Keleten a vákuumot az orvostudományban Abu Ali ibn Sina (Avicenna, 980–1037 körül) alkalmazta.

Az eljárás további történetének áttekintése meghaladja e blogbejegyzés kereteit, így csak azt említem meg, hogy a 20. század végén kifejlesztettek egy olyan vákumosító módszert, ahol a pohár tetejére egy szelepet szereltek, és mellé egy kis kézi működtetésű pumpát helyeztek, hogy az orvos tűz nélkül is kiszívathassa a levegőt, s a korábbinál jobban tudja szabályozni a vákum mértékét.

A 18. századra a szájjal történő szívás (az angol nyelvű szakirodalomban „lip service”) a sebkezelés hatékony, széles körben alkalmazott módszerévé vált. Megtörtént az eljárás kiváltása is, Dominique Anel (1679-1725) feltalált egy szívófecskendőt, amelynek használatával nem volt többé szükség a szájkontaktusra. A háromszög alakú, széles szájú kanüllel rendelkező szivattyút elsősorban a mély, szúrt háborús sebek és a fertőzött orrmelléküregek kezelésére, valamint a tályogok, szövetek és üregek drenázsának megkönnyítésére használták a hematóma (vérömleny) elszívása mellett. A francia sebésznek (halálozási dátumát a különböző források eltérő módon adják meg) az érszorítót kifejlesztő J. L. Petit (1674-1750) és a francia király első sebésze, George Mareschal (1658-1736) voltak a mesterei. A kutatók szerteágazó tevékenysége közül leginkább a gégecsatorna betegségeinek kezelésében kifejtettet emelik ki.

1821 – Dr. Francis Fox, brit orvos feltalálta az „Üvegpiócát” (Glass Leech), amely egy széles nyakú csészével ellátott szívógép volt, és olyan hatásosan tapadt a bőrhöz, mint egy pióca.

1890 – Egy német sebész, August Karl Gustav Bier (1861-1949), aki elsőként végzett spinális érzéstelenítést és intravénás regionális érzéstelenítést, bemutatott egy a napjaink berendezéseire hasonlító szívórendszert. Köpölyöző rendszere különböző formájú és méretű üvegpoharakból, csövekből és izzóból állt. Találmánya lehetővé tette a sebek váladékának szekrécióját a test különböző részeiről.

1905 körül – Új technika született. A beteg feje egy negatív nyomású kamrán kívülre nyúlt, míg a páciens teste és a sebész a kamrában volt. A gépet az I. világháború idején a sebészek lekicsinyítették. Ferdinand Sauerbruch (1875-1951) feltalált egy hordozható harangot, amely a mellkasra helyezve csak a mellkast és a sebészek kezét izolálta.

1907 – E. Klapp először használt szívószivattyút a fertőző anyagok eltávolítására tuberkulózisos léziókban, az előrehaladott tuberkulózisban szenvedő betegek esetében.

1908 – A már említett August Bier professzor (Charité-Universitätsmedizin, Berlin) ekkorra már finomította a köpölyözési technikát úgy, hogy alkoholt gyújtott meg a felmelegített csészékben, és a csészék felhelyezése előtt gumi csövet helyezett el a seb körül. Ebben az évben pedig leírta hiperémiás (bővérűség, véráramlás növekedés) kezelési módszerét, és lényegében azóta alkalmazzák a vákuumterápiát minden típusú (traumatikus, krónikus és posztoperatív) nyílt seb, valamint a fertőzések kezelésére.

1950-es évek – Henri Redon (1899-1974) francia szájsebész bemutatott és publikált egy zárt szívócsatornás, üríthető palackos rendszert. A Redon-drén szilárdan beépült a mai klinikai rutinba is. A gumidugóban található két gumiujj jelzi a negatív nyomás erősségét. Az üvegpalackokat 1971-ben váltották fel a kevésbé törékeny, eldobható műanyag palackok.

1952 – elsőként nevezték negatívnyomású sebterápiának (negative pressure wound therapy, negatívnyomás-terápia). Németországban szabadalmazták az NPWT természetes szivaccsal, gumi szivaccsal, habszivaccsal, cellulózszivaccsal, gézzel, gyapottal és más anyagokkal történő használatát.

1970-es évek – A technikát orosz sebészek használták, az elv az volt, hogy átlátszó, rugalmas tetőt kell alkalmazni, amely alatt vákuum jön létre, főleg fal szívással (wall suction).

1985 – Katherine Jetert megbízták egy intenzív osztályon gasztrointesztinális fisztulával komplikált sebbel fekvő beteg kezelésével. Miután megpróbálta megérteni a helyzetet, arra a következtetésre jutott, hogy meg kell akadályoznia a sebváladék elvezetését (drenázst), és ennek váratlan eredménye egy forradalmian új sebkezelési módszer felfedezése volt. Jackson-Pratt mini-Snyder drént illesztett a nyitott seb középvonalához, és egy másik drént a seb aljához. A sebet ezután nedves gézzel borították, és rózsaszín szalagos átlátszó film-kötéssel lefedték. Jeter diákon mutatta be a sebgyógyító eljárás és a kezelés eredményeit, ezáltal hozva nyilvánosságra rendszerét.

1986 – „Kreml tanulmányok” címmel megjelent egy orosz klinikusok öt cikkéből álló összeállítás. Bemutatják „az NPWT hatékonyságát a sebgyógyításban és a kórházi tartózkodásban csökkentésében”. Emellett Nail Bagautdinov két nagyhatású dokumentumot tett közzé a Bagautdinov-módszerről az orosz orvosi szakirodalomban. Ő volt az, aki a szovjet-afgán afgán háború idején NPWT-egységet kezdett használni a fertőzött háborús sebek kezelésére. B. M. Kostiuchenok és munkatársai 90 személyen végzett kontrollvizsgálatban bebizonyították, hogy a fertőzött sebek sebészeti debridementje NPWT után hatásosabb, mint anélkül alkalmazva. Y. A. Davydov és munkatársai pedig egy 97 beteg bevonásával végzett kísérlettel bizonyították, hogy az NPWT alkalmazható a gennyes laktációs emlőgyulladás esetén.

1988 – Davydov és munkatársai egy másik tanulmányt tettek közzé, amelyben feltárták a negatív nyomás alkalmazását a gennyes (gennyes váladékos) sebek kezelésére. A szerzők 338 beteget kezeltek tályogokkal, váladékokkal és gennyes sebekkel. 173 beteget hagyományos „metsző-leeresztő” módszerrel és 165 beteget vákuumterápiával kezeltek az általuk javasolt módszerrel. A vákuumterápia előnyeit a helyreállító folyamatok felgyorsításában és a kezelés idejének lerövidítésében mutatták ki.

1989 – A „Sebészeti beavatkozások és a bőrön lévő fisztulák hatékony kezelése zárt szívó sebdrenázzsal” című cikkben Mark Chariker, Jeter és munkatársaik először mutatták be a gézt, dréneket és folyamatos zárt (fal vagy hordozható) készüléket alkalmazó, a sebgyógyulást és a váladékkezelést elősegítő sebkötési, később Chariker-Jeter-nek elnevezett technikát.

1993 – W. Fleischmann és munkatársai ismertették az NPWT poliuretán szivaccsal történő használatát (15 beteg nyílt töréssel – fertőzés nélkül meggyógyultak). Megjegyezték, hogy egy ilyen módszer pozitív hatással volt a granulációs szövetre a nyílt törések kezelésében. A jelenleg forgalomban lévő eszközök többsége hasonló, nyílt pórusú poliuretán kötést tartalmaz.

1995 – A Kinetic Concepts terméke a világon elsőként kapta meg a Food and Drug Administration (FDA) forgalomba hozatali engedélyét.

1997 – Louis Argenta és Michael Morykwas, a Wake Forest Egyetem Orvostudományi Karának munkatársai két publikációban (az első az Annals of Plastic Surgery-ben jelent meg) írták le az úgynevezett vákuum-asszisztált sebzárás (V.A.C.) terápiát.

1999 – T. E. Philbeck Jr. és munkatársai megállapították, hogy „a gyógyulási idő 61%-kal gyorsabb és 38%-kal olcsóbb lehet kombinált kezeléssel, szabályozott szívórendszerrel”.

2001 – Az MSKT Sebkezelés-Sebgyógyulás c. folyóiratában a 2001/1. számban bukkan fel először a V.A.C. rövidítés.

2003 – A harangmechanizmust a Blue Sky Medical cég „Miller Dermi Vex”™ eljárásként alkalmazta.

2006 – a Blue Sky Medical sikeresen megtámadta a KCI Medical és a Wake Forest University szabadalmait, és megnyitotta a piacot az NPWT készülékek beszerzésének alternatív módjai előtt. Azóta több gyártó is versenyképes árú termékeket hozott forgalomba, amelyek közül néhány szabadalmi csatát is vívott a bíróságon a KCI Medical céggel és a Wake Forest Egyetemmel.

2007 – Egy Cochrane Review (Debra Evans és mtsai) megállapította, hogy az NPWT-t az alternatív ellátással összehasonlító bizonyítékok hibásak és több vizsgálatot igényelnek, de a bizonyítékok alátámasztják a jobb gyógyulást, és több, jobb minőségű kutatást igényelnek.

2008 – Peter A. Blume és munkatársai tanulmánya értékelte az NPWT hatékonyságát a fejlett nedves sebterápiához képest a diabéteszes lábfekély kezelésében. A lábfekélyek nagyobb hányada (43,2%) záródott le NPWT-vel, mint az AMWT-vel (28,9%).

2011 – Az MSKT Sebkezelés-Sebgyógyulás c. folyóiratában a 2011/1. számban bukkan fel először az NPWT rövidítés.

2016 – Megalakul a magyar Negatívnyomás-terápiával a sebgyógyulásért Egyesület.

James Lawrence Powell, amerikai geológus és klímakutató szerint „A múlt soha többé nem lesz már jó kalauz a jövőbe.” Ebben bizonyára igaza van, de úgy vélem, az NPWT és a V.A.C. történetének megismerése hasznos adalék (lehet) a mindennapi munkához.

Az illusztrációk forrása a Pixabay.com és a Sebkezelés-Sebgyógyulás folyóirat.

Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!