160 éve született Wein Manó

Dr. Wein Manó 1860. március 9.-én egy erdélyi kis faluban, Hacazselen született, amely a trianoni békeszerződés előtt Hunyad vármegye Hátszegi járásához tartozott. Édesapja az a Wein János volt, aki bányamérnökként a budapesti vízvezeték-hálózat egyik tervezője és megalkotója, a budapesti Vízművek első igazgatója volt. Édesanyját Máderspach Antóniának hívták.

1882-ben orvosdoktori, 1884-ben műtőorvosi oklevelet szerzett Budapesten. Különösen a sebkezelés tanulmányozásával foglalkozott. A nedves vérrög alatti seb gyógyítására és az égési sebek gyógyítására vonatkozó új eljárása szakmai körökben feltűnést keltett. Az Orvosi Hetiszemle 1899/IV. számában például A fertőtlenítő sebkezelés és mai állása címmel jelent meg tanulmánya.

A Sebkezelés-Sebgyógyulás folyóiratunk 2005/2. számában az előző főszerkesztőnk, Mészáros Gábor dr. „Az égési sérülések kezelésének története. IV. rész: Égéskezelés Magyarországon” című áttekintésében is említést tesz róla: „…1900-ban a Budapesti Királyi Orvosegyesületben számolt be égési sérülteknél alkalmazott eljárásáról. Az előadásban - mint mindenki által alkalmazott eljárásról - ír a tannin kezelésről, de őmaga a ”nedves vérrög, fibrinalvadék alatti gyógyítást” preferálja, a felületes seben kiadós debridement-t végez, aztán sublimátos sebfertőtlenítést alkalmaz, végül a sebet befedi legvékonyabb kaucsukpapíros csíkokkal, melyet 5-6 nap múlva eltávolítva a sebet fibrintartalmú hártya borította, mely alatt a hámosodás gond nélkül megtörtént.”

Érdekességként: ugyancsak az O. H. Sz. különnyomatában jelent meg 1903-ban a híres-hírhedt tiszaeszlári perrel foglalkozó A nagy per titkaiból című írása.

Annak a Kovács József professzornak a klinikáján dolgozott, aki Balassa Jánosnak, a magyar sebészet atyjának volt az utóda. Két évtizeden át volt a székesfővárosnál kerületi orvos, majd 1903-ban kinevezték az Országos Betegsegélyző Egylet sebészfőorvosává. 1900-tól a gümőkór specifikus gyógykezelésével foglalkozott. 1907-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett a mindennapi sebészet tárgyköréből. Élénken részt vett az orvosok társadalmi mozgalmaiban. A Magyar Életrajzi Lexikon írásai közül A mindennapi sebészetet (I – II., Bp., 1889 – 1890) és A gümőkór fertőzés megállapítása és gyógyítása antitoxikus szerekkel-t (Bp., 1912, németül is) emeli ki. A Szinnyei József-féle Magyar írók élete és munkái ezeket A gümőkór specifikus gyógyítása különösen Marmorek-féle savóval (Bp., 1909. Három rész.) című kötettel egészíti ki. Az antikvár oldalakon, sőt a Google Play-en mindmáig keresik és kínálják műveit.

Az Interneten kutakodva érdekes magánéleti adalékokkal is találkozhatunk. Apjával és rokonával 1877-ben meglátogatta a Baradla-barlangot, máskor „…a nullánál is kevesebbnek deklarálta Stiller drt, ki a bírósággal és az orvosszövetséggel fenyegetőzött. A két orvos ellenségeskedése január 24-én délelőtt azután tettleges inzultusban tört ki.” Ez utóbbi 1907-ben, a Károly-körúton történt. Életének jelentős részében a mai Dohány u. 28. – Kazinczy u. 4. alatti zárt kialakítású sarokerkélyes épületben, az ún. Deutsch-bérházban élt. (Ebben a házban írta Mikszáth Kálmán többek között a Beszélő köntöst.) Felesége Vaszilievits Olga volt. 1917. szeptember 21.-én hunyt el Budapesten. Neve sajnos szerepel A Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek válogatott jegyzékében.

Személyében egy olyan nagy, bár kissé elfeledett elődünkről emlékezünk meg, aki a maga korában sokat tett a sebkezelés tudományáért és az (orvos)társadalomért.

Az illusztrációkon Wein Manó arcképe, illetve A mindennapi sebészet című könyvének címlapja látható.